startup-photos-1-900x600

Mire van szükséged WordPress honlapod elkészítéséhez?

Ahhoz hogy saját honlapod legyen nem feltétlenül kellenek csilliárdok. Ha úgy döntesz, hogy te magad készíted el, sok pénzt megspórolhatsz, cserébe viszont a saját idődből kell áldoznod. Ebben a bejegyzésben összeszedtem nektek, hogy hogyan tudtok a lehető legköltséghatékonyabban saját honlapot létrehozni.

A három legfontosabb összetevő:

  1. A kitartásod és a feladatra dedikált időd
  2. Saját domain név
  3. Tárhely

1. Kitartás és idő

Ha az első oldalad készítése előtt állsz, számíts arra, hogy bár sok helyen azt írják, hogy pár óra alatt elkészítheted az oldalad WordPressben, a valóságban ez távol áll az igazságtól. (Feltételezve, hogy nem csak összedobálni szeretnéd az információkat, hanem a lehető legszebben megjeleníteni).

Már eleve órákat vagy napokat el lehet azzal tölteni, hogy a lehető legjobb sablon után kutakodsz a világhálón, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy megtaláltad álmaid sablonját, de valami mégsem pont olyan mint kéne és szeretnéd megváltoztatni. Például adott a sablonon belül egy színpaletta, amik közül választhatsz, de te mégis inkább a saját arculati színeid szeretnéd használni? Ilyenkor jön a kutakodás. Ha a probléma nem túl egyedi és szerencsés vagy, magyar nyelven is könnyen találsz megoldást, de hatalmas előny, ha tudsz angolul, mert sokkal nagyobb eséllyel találod meg azt ami neked kell.

Azért ne ijedj meg, hamar rá lehet érezni és onnantól minden sokkal-sokkal gyorsabban megy. 😉


2. Saját domain

A professszionális és bizalomkeltő megjelenéshez hozzátartozik a saját domain név is, ezzel együtt a saját domain neves email cím is.

Mint azt az előző bejegyzésben is említettem, WordPress és WordPress között is van különbség. Ha valami miatt a WordPress.com mellett döntesz (amit én személy szerint nem javaslok), a regisztrációnál kiválaszthatod a domain neved, ám az ingyenes verzióban kap egy wordpress.com végződést, ami kevésbé elegáns. Ha előfizetsz ugyan elérhető a saját domain, a rendszer kötöttsége miatt én mégis inkább a WordPress.org-os verzió mellett teszem le a voksomat. Ehhez azonban valamely domain regisztrátornál kell megvásárolnod a domaint, de hidd el, megéri.


3. Tárhely

(A legtöbb tárhelyszolgáltatónál egyből a domained is meg tudod rendelni, így egy füst alatt letudhatod a kettőt, ráadásul így az éves díj fizetésekor is csak egy szolgáltatónak kell fizetned.)

Míg domain adja a címet, amin keresztül a látogatóid megtalálnak, addig a tárhely biztosítja a hátteret, hogy az adott címen tartalom is fogadja az érdeklődőt. Minden ami látható a honlapodon itt kerül tárolásra, így maga a WordPress rendszere is.

Érdemes több szolgáltatónál is körülnézni, és itt is él az az örökérvényű szabály, hogy olcsó húsnak híg a leve, úgyhogy olvassátok el az apróbetűs részeket is, mielőtt lenyomjátok a “Megrendelem” gombot.

Az hogy mekkora tárhelyre van szükségetek, nagyban függ a vállalkozás profiljától. Egy fotósnak, aki rendszeresen tölt fel a portfóliójába nagyfelbontású képeket nagyobb helyre lesz szüksége, mint például egy coachnak, aki főleg blogolásra és alapinformációk megosztására használja.

Jöjjenek a számok!

Domaint már körülbelül 2000 Forintért tudsz regisztrálni, amit szolgáltatótól függően 1-2 évente kell megújítani. Tárhelyet pedig mérettől függően évi 5-6.000 Forinttól tudsz bérelni.

Ráadásul, ha webshopot szeretnél, akkor is ennyibe kerül, így máris sokkal olcsóbban megúszod, mintha webshopot bérelnél.


Ha ennél többet szeretnél megtudni a weboldalkészítés fortélyairól, gyere el kurzusunkra!

Ne felejts el jobbra fent feliratkozni a hírlevelünkre, hogy ne maradj le az új bejegyzésekről! Ígérem nem fogunk szpemmelni! 😉

Megosztás: